Számomra nem Halloween, hanem halottak napja.

HALLOWEEN közeleg... a borzalom élvezete

Mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formázott, kivájt és megvilágított tökök, a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween- divattal kapcsolatban különböző szórakozóhelyeken, plakátokon vagy üzletekben felbukkannak?

November elsejének, Mindenszentek ünnepének előestéjén számos országban hódolnak ma is egy ősi kelta - a druidákig visszanyúló - szokásnak, amely különösen az angolszász világban terjedt el Halloween néven, de fokozatosan más országokban is megjelent. Az Amerikába irányuló tömeges kivándorlás 1840 körül hozta létre a Halloween ünnepet. Ekkor az írországi burgonyaínség következtében ezrek vándoroltak ki az óceánon túlra és magukkal vitték szokásaikat az
Újvilágba. A mindenkori kelta év kezdetén, november elsején ünnepelték Szamhaint, aki az ősi hit szerint a kelta év utolsó napján, október 31-én az abban az évben elhunytak lelkének megengedte, hogy visszatérjenek otthonaikba.
A halottak szellemeitől, a boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben a druidák nagy tüzeket gyújtottak, s azokon gabonaáldozatokat mutattak be, hogy jóindulatra hangolják az elhunytak lelkét. Emellett emberáldozatokra is sor került. Ilyenkor a druidák felszólították a megfélemlített embereket, hogy október 31-én éjfélkor adjanak nekik egy fiú- vagy lánygyermeket áldozatul Szamhain isten számára, mert ettől függ az istenség jóindulata és saját jólétük.
Kifúrtak egy tököt, abba kis lámpást helyeztek, és a tököt a kiválasztott ház küszöbére állították. Később aztán visszatértek a druidák. Ha a kiszemelt házban nem készítettek ki számukra egy gyermeket, vérrel jelet pingáltak a ház ajtajára. Azt jelentette ez, hogy a felelős családtagok reggelre halottak lesznek. Az áldozatot óriási szalma- vagy vesszőkötegbe zárva elevenen égették el. További szokásuk volt a keltáknak, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták magukat a szellemek elijesztése céljából. A házak előtt kis ajándékokat helyeztek el az elhunyt lelkek kiengesztelésére, hogy visszatartsák őket bárminemű gonoszságtól. Később változott ez a szokás, kezdtek répákba arcokat vésni, hogy a szellemek azt higgyék, ezen a helyen befészkelte már magát egy elátkozott lélek.

„Keresztényiesítés"
Miután a rómaiak leverték a keltákat, a ceremóniák zömmel megmaradtak, pedig az új uralom számára idegenek voltak ezek a szokások. IV. Gergely pápa végül a Kr. u. 9. században úgy döntött, hogy „keresztényiesíteni” kell a kelták szokásait, ahelyett hogy nagy
ellenállás mellett a megszüntetésükre törekednének. Úgyhogy elrendelte „mindenszentek napjának” – amelynek eredete egyébként a Kr. u. 4. századba nyúlik vissza – november 1-jén történő megünneplését.
Ez az ünnep adta egyébként a halloween nevet: a mindenszentek angolul „all hallows”, az azt megelőző este „all hallows eve(ning)”. Az idők során ez rövidült le a ma használatos halloweenre. A halloween megünneplésekor – főként az USA-ban, Franciaországban és Írországban –
még ma is nagyjából megtartják a régi rítusokat, a tulajdonképpeni spirituális háttérre azonban már nem gondolnak. A gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más rémisztő alaknak, és töklámpással világítva házról házra járnak ajándékokat kérve, különben „megkísértik” az áldozatot.

Hogyan ünnepelnek/tek Magyarországon?
A mindenszentek és halottak napja (november elseje és másodika) a halottakra való emlékezés ünnepe. Az ünnep előestéjén a szentbeszéd közben megkondulnak a harangok, a hozzátartozók a kegyelet virágait viszik az elhunytak sírjára. Másnap, halottak napján van az ünnepélyes
szentmise. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát gyújtanak. A néphagyományban mindkét napot számos hiedelem övezi: például az, hogy ilyenkor hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítettek. Kenyeret, sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot ajándékoztak a
szegényeknek.
Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a holtak miséznek a templomban és amíg a harang szól hazalátogatnak szétnézni. Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott.

Lámpás Jack legendája
Lámpás Jack legendája az ír mondavilágból származik. Jack olyan rossz ember volt, hogy nem nyert bebocsátást a mennybe, de a pokolba sem, mert túl sok tréfát űzött az ördöggel. Így halála után a földön kellett éjszakánként bolyongania, vállán egy (tök)lámpást hordozva.

Legenda: Jack templomnak még a közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg cimborákkal mulatozni. Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol királyát és rávette, mérkőzzön meg vele fára mászás tekintetében. A sátán természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta míg az ördög jó magasan felkúszik a fa
tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a lejutásban. Ezért a patás Jacket halála után nem eresztette be a jól megérdemelt Pokolba, ráadásul – egyértelműen- a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan életű lélek előtt. Az ily módon örök kóborlásra ítélt Jack egy kis fényforrást vihetett csak magával – egyes források szerint egy darabka izzó szenet - amelyet, a láng megőrzése miatt egy tökben helyezett el - és így járta, s járja azóta is az éjszaka sötétjét.

A babonás emberek, hogy elűzzék Jacket, hasonló lámpást raktak ablakukba vagy a házuk elé. Ez a szokás elterjedt az Egyesült Államokban is, ahol a tököt használták világító eszközként, amely a halloweeni hagyomány részévé vált. Hogy a dolog még félelmetesebb legyen, a kivájt tököt emberi arcra emlékeztetően lyukasztották ki, melynek résein keresztül szűrődő fény világít.

Modern pogányság
Korunkban sokasodnak az okkult praktikák, előretörőben az új pogányság. Nem véletlen, hogy a mai boszorkányok és varázslók egyik legfontosabb napja éppen október 31, a kelta Szamhain-ünnep előestéje. Ezen a napon segítségül hívják a „halottak istenét" és az elhunytak szellemeit, azaz tulajdonképpen démonidézést folytatnak.
Hogy mennyire nem ártatlan mókáról van szó, jól érzékeltetik Jörg Kuhn szavai, aki a német Evangéliumi Rádió (Evangeliums-Rundfunk = ERF) televíziós részlegének szerkesztőjeként egy ilyen témájú adás előkészítésekor behatóan foglalkozott a halloweennel:

„Nem találtam többé semmi nevetnivalót benne, amikor megtudtam, hogy nemcsak a
druidák mutattak be annak idején emberáldozatokat, hanem az USA-ban ma is vannak olyan sátánisták, akik halloweenre gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi rítusok keretében megölik.”

Ezek fényében vajon ártatlan, bár kissé hátborzongató szórakozás-e a halloween, vagy pedig az okkultizmus szalonképessé tételének egyik eleme mindez?
Ha mi is csatlakozunk a halloweenezőkhöz, és engedjük, hogy gyermekeink részt vegyenek az ilyen felvonulásokon, beöltözéseken, azzal „a halottak istenének", ill. Sátánnak a kultuszát támogatjuk. Ennek pedig fele sem tréfa. Nem véletlenül óv a Biblia az ilyen praktikáktól, ui. az ezekkel kacérkodó ember kárt szenved a lelkében. Isten megtérésre hív, és Fiában, Jézus Krisztusban szabadulást ajándékoz a démoni kötelékektől. Forduljunk hát Hozzá, az élet
Istenéhez.
A keresztényeknek mindenesetre tisztában kell lenniük a következő tényekkel: ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja a pogány praktikákat és filozófiát az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust és a druida tanokat.
A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák az utolsó időkben mérhetetlen módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik, az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy egyre nyitottabbá váljon a
démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre (!), ne tanuld el azokat az utálatos dolgokat (Mtörv 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri a Thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a bálványimádással (1Tessz 1,9-10).

Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a halált (Zsid 2,14). Nekünk nem kell okkultizmusban, csillagokban vagy jóslásokban keresnünk segítséget az életben való eligazodáshoz, hiszen Jézus Krisztusban magát az életet találhattuk meg. Isten igéjéből eligazítást lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az Efezusiak ezért semmisítették meg az összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20).
Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának engedelmeskedve hirdetnünk kell az Evangéliumot, az Örömhírt. Szükséges tehát, hogy figyelmeztessük embertársainkat  adott esetben még hívő testvéreinket is az ördög által felállított
csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és erőt mindannyiunknak