2014. április 23., szerda

Boldog, akinek a bűne, megbocsátva, akinek bűnei be van födve.



Boldog, akinek a bűne, megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog az ember, akinek az Úr nem tartja számon vétkét, akinek lelkében nem lakik álnokság. (Zsolt 31, 1-2)




Jézus Krisztus kereszthalála által, hogy meghalt értünk, megfizette a váltságot bűneinkért, „Bár ami betegségeinket viselte, és a mi fájdalmaink nehezedtek rá, mégis (Istentől) megvertnek néztük, olyannak, akire lesújtott az Isten, és akit megalázott. Igen a mi bűneinkért szúrták át, a mi gonoszságainkért törték össze; a mi békességünkért érte utol a büntetés, az ő sebei szereztek nekünk gyógyulást.” (Iz 53, 4-5) és ahogyan Pál írja a Római levélben, legyőzte a halált, és Isten, a Mennyei Atya iránti engedelmességből, megszerezte nekünk az Atya megbocsátó kegyelmét. „Ahogy egy ember engedetlensége miatt mindnyájan bűnösökké váltak, egynek engedelmességéért meg is igazultak.”(Rom 5, 19) A zsoltáros ajkán dicsőítő ének születik, Isten megbocsátó szeretetének öröme okán. (31. zsoltár) Nekünk adta a bűnbocsánat szentségét, melyet menybemenetele előtt alapított. „Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek megtartjátok, az bűnben marad.” (Jn 20, 23). Jézus Krisztus, üdvözítő szeretete által látta előre, hogy az emberi gyengeségnek szüksége van Isten bűnbocsátó szeretetére, kegyelmére, mint egy mankóra az üdvösség felé vezető úton, és erre figyelmezteti is tanítványait a Getszemáni kertben, szenvedései megkezdődése előtt „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek.” (Mk 14, 38). Elengedhetetlenül szükséges tehát élnünk ezzel az Istentől kapott kegyelemmel, üdvösségünk érdekében
Jézus Krisztus az, aki az Atyától megkapott minden hatalmat, így tehát hatalma van, megbocsátani a mi bűneinket. Ezt a hatalmat Jézus átruházta az apostolokra menybe menetele előtt (Jn; 20, 23), és az apostolok a Szentlélek által örökítették át kézrátétellel püspökeinkre és papjainkra. Ez azt jelenti, hogy amikor megvalljuk bűneinket, azt közvetlenül Istennek, illetve Jézus Krisztusnak valljuk meg, és a pap teszi Őt láthatóvá számunkra. Fontos tehát, hogy gyónásunk őszinte bűnbánat, és bűn megvallás legyen!   Erről Izaiás próféta tesz tanúságot (Iz; 53, 5) /lásd-fen/ Jézus felvitte a mi bűneinket a keresztfára, és hogy ott értünk meghalt, megsemmisítette bűneinket is. Hát akkor miért kéne gyónnunk, illetve megvallanunk bűneinket? - Kérdezhetjük joggal,- hiszen ez által minden bűnünk bocsánatot nyert. Ez az optimizmus nem helyénvaló mivel Jézus csak azokat a bűneinket tudta, illetve tudja a mai napig, és az eljövendőben felvinni a keresztfára, amelyeket neki adtunk a gyónásban, illetve a bűneink megvallásában, és amelyeket megbántunk bizonyítva ez által, hogy lemondtunk róluk. Istené minden a világban, így akármilyen furcsán hangzik, egy dolog van, amit úgy adhatunk neki, hogy nem tőle kaptuk, és ez a mi bűneink. Isten örömmel elfogadja őket, no, nem azért, mert szereti a bűnt, hanem azért, mert ezáltal el tudja pusztítani anélkül, hogy minket elpusztítana. Erről olvashatunk Ezékiel próféta könyvének 18-ik részének 22 és 23-ik versében. „Nem emlékezem többé elkövetett gonoszságaira, az igazságért, amelyet tettekre váltott, élni fog. Talán örömöm telik a bűnös halálában – mondja az Űr, az Isten -, s nem azt akarom inkább, hogy letérjen útjáról és éljen?” (Ez; 18, 22-23) Isten csak olyan ajándékot fogad el, amelyet szívesen adunk neki, ezért bűnbánatunk, és bűn megvallásunk szívedből fakadjon. Ne dicsekedjünk, ne csak elsoroljuk bűneinket Istennek, mint a jó gazdasszony dicsekszik szomszédasszonyának a spájzban lévő gondosan elrakott befőttekkel, és mutogatja neki őket, hanem söpörjük le a polcról az összest, az őszinte bánat, és megvallás által! „Tartsatok bűnbánatot.” (Mt; 3, 2) Ezért az a véleményem, hogy habár minden bűnbánati alkalomkor nem is lehet szent gyónást végezni, a kettő szorosan összetartozik.
Isten végtelenül szereti az embert, de a bűnt utálja. Biztos felmerült már benned, a kérdés, mikor gonosz bűnös emberrel találkoztál, hogy miért nem pusztítja el Isten? A választ Ezékiel könyvének 18-ik részének 21-ik versében kapjuk meg.”De ha a bűnös szakít minden bűnével, amelyet elkövet, megtartja parancsaimat, a törvényhez és az igazsághoz ragaszkodik, életben marad és nem hal meg.” Isten nem azonosítja az embert a bűnnel, ha az nem ragaszkodik a végsőkig a bűnhöz. Vár. Végtelen irgalommal és türelemmel várja, hogy az ember meg akarjon szabadulni bűneitől. Hogyan lehetséges ez? Jézus Krisztusban.
Hogyan teheted meg mindezt? Hívd a Szentlelket, hogy segítsen magadba nézni! Legyen körülötted csend, amikor ezt teszed, néz magadba, és először gondold át, hogy mi fontosabb neked, hogy Isten színe előtt járj, vagy a te kis posványos, sekélyes a bűntől megbéklyózott életed. Rá bízod-e életedet Istenre, vagy magad akarod-e azt irányítani? Bízd magad Istenre! Ő megmutatja neked, hogy mi gátol ebben, és Szentlelke által eléd tárja bűneidet. Ebben segít a lelki tükör, ahol támpontot kaphatsz arra, mi alapján vizsgáld bűneidet, egyáltalán milyen bűnök vannak.