HALLOWEEN közeleg... a borzalom élvezete
Mit jelentenek az ijesztő ábrázatúra formázott, kivájt és megvilágított tökök,
a koponyák, szellemek és boszorkányok, amelyek a halloween- divattal kapcsolatban
különböző szórakozóhelyeken, plakátokon vagy üzletekben felbukkannak?
November elsejének, Mindenszentek ünnepének előestéjén számos országban
hódolnak ma is egy ősi kelta - a druidákig visszanyúló - szokásnak, amely
különösen az angolszász világban terjedt el Halloween néven, de fokozatosan más
országokban is megjelent. Az Amerikába irányuló tömeges kivándorlás 1840 körül
hozta létre a Halloween ünnepet. Ekkor az írországi burgonyaínség következtében
ezrek vándoroltak ki az óceánon túlra és magukkal vitték szokásaikat az
Újvilágba. A mindenkori kelta év kezdetén, november elsején ünnepelték Szamhaint,
aki az ősi hit szerint a kelta év utolsó napján, október 31-én az abban az
évben elhunytak lelkének megengedte, hogy visszatérjenek otthonaikba.
A halottak szellemeitől, a boszorkányoktól és a démonoktól való félelmükben a
druidák nagy tüzeket gyújtottak, s azokon gabonaáldozatokat mutattak be, hogy
jóindulatra hangolják az elhunytak lelkét. Emellett emberáldozatokra is sor
került. Ilyenkor a druidák felszólították a megfélemlített embereket, hogy
október 31-én éjfélkor adjanak nekik egy fiú- vagy lánygyermeket áldozatul
Szamhain isten számára, mert ettől függ az istenség jóindulata és saját
jólétük.
Kifúrtak egy tököt, abba kis lámpást helyeztek, és a tököt a kiválasztott ház
küszöbére állították. Később aztán visszatértek a druidák. Ha a kiszemelt
házban nem készítettek ki számukra egy gyermeket, vérrel jelet pingáltak a ház
ajtajára. Azt jelentette ez, hogy a felelős családtagok reggelre halottak
lesznek. Az áldozatot óriási szalma- vagy vesszőkötegbe zárva elevenen égették
el. További szokásuk volt a keltáknak, hogy állatbőrökkel és állatfejekkel álcázták
magukat a szellemek elijesztése céljából. A házak előtt kis ajándékokat
helyeztek el az elhunyt lelkek kiengesztelésére, hogy visszatartsák őket
bárminemű gonoszságtól. Később változott ez a szokás, kezdtek répákba arcokat
vésni, hogy a szellemek azt higgyék, ezen a helyen befészkelte már magát egy
elátkozott lélek.
„Keresztényiesítés"
Miután a rómaiak leverték a keltákat, a ceremóniák zömmel megmaradtak, pedig az
új uralom számára idegenek voltak ezek a szokások. IV. Gergely pápa végül a Kr.
u. 9. században úgy döntött, hogy „keresztényiesíteni” kell a kelták szokásait,
ahelyett hogy nagy
ellenállás mellett a megszüntetésükre törekednének. Úgyhogy elrendelte
„mindenszentek napjának” – amelynek eredete egyébként a Kr. u. 4. századba nyúlik
vissza – november 1-jén történő megünneplését.
Ez az ünnep adta egyébként a halloween nevet: a mindenszentek angolul „all
hallows”, az azt megelőző este „all hallows eve(ning)”. Az idők során ez
rövidült le a ma használatos halloweenre. A halloween megünneplésekor – főként
az USA-ban, Franciaországban és Írországban –
még ma is nagyjából megtartják a régi rítusokat, a tulajdonképpeni spirituális
háttérre azonban már nem gondolnak. A gyerekek beöltöznek szellemnek vagy más
rémisztő alaknak, és töklámpással világítva házról házra járnak ajándékokat
kérve, különben „megkísértik” az áldozatot.
Hogyan
ünnepelnek/tek Magyarországon?
A mindenszentek és halottak napja (november elseje és másodika) a halottakra
való emlékezés ünnepe. Az ünnep előestéjén a szentbeszéd közben megkondulnak a
harangok, a hozzátartozók a kegyelet virágait viszik az elhunytak sírjára.
Másnap, halottak napján van az ünnepélyes
szentmise. Mindenszentek napján a holtak lelki üdvéért gyertyát gyújtanak. A
néphagyományban mindkét napot számos hiedelem övezi: például az, hogy ilyenkor
hazalátogatnak a halottak, ezért régen a számukra is megterítettek. Kenyeret,
sót, vizet tettek az asztalra. Egyes vidékeken a temetőbe vitték ki az ételt, s
a sírokra helyeztek belőle, a maradékot pedig a koldusoknak adták. Szeged
környékén „mindönszentek kalácsa”, „kóduskalács” néven üres kalácsot
ajándékoztak a
szegényeknek.
Sokfelé úgy tartották, hogy a mindenszentek és halottak napja közti éjszakán a
holtak miséznek a templomban és amíg a harang szól hazalátogatnak szétnézni.
Ezért minden helyiségben lámpát gyújtottak, hogy az elhunytak eligazodjanak a
házban. Erre a hétre munkatilalom is vonatkozott.
Lámpás Jack legendája
Lámpás Jack legendája az ír mondavilágból származik. Jack olyan rossz ember
volt, hogy nem nyert bebocsátást a mennybe, de a pokolba sem, mert túl sok
tréfát űzött az ördöggel. Így halála után a földön kellett éjszakánként
bolyongania, vállán egy (tök)lámpást hordozva.
Legenda: Jack templomnak még a
közelébe sem ment, jólesett ehelyett a meleg kocsmában duhajkodni, és részeg
cimborákkal mulatozni. Sajnálatos módon a tivornyák végén maga az ördög is
megjelent, és folyton zaklatta a derék polgárt, akit szemmel láthatóan zavart
az állandó kísértés, és a boroskancsón kívül nem kívánt magának társaságot. A
nemkívánatos személy ellen csupán egyetlen védekezési lehetősége adódott, el kellett
venni a kedvét a további kísérgetéstől. Jack egy hatalmas fához vezette a pokol
királyát és rávette, mérkőzzön meg vele fára mászás tekintetében. A sátán
természetesen elfogadta a kihívást, nem gondolta volna, hogy egy ilyen csekély
versenyszámban képes alulmaradni: Jack megvárta míg az ördög jó magasan
felkúszik a fa
tetejére, majd egy keresztet vésett a törzsbe, hogy ellenfelét megakadályozza a
lejutásban. Ezért a patás Jacket halála után nem eresztette be a jól megérdemelt
Pokolba, ráadásul – egyértelműen- a Menny kapui sem nyíltak meg a haszontalan
életű lélek előtt. Az ily módon örök kóborlásra ítélt Jack egy kis fényforrást
vihetett csak magával – egyes források szerint egy darabka izzó szenet -
amelyet, a láng megőrzése miatt egy tökben helyezett el - és így járta, s járja
azóta is az éjszaka sötétjét.
A
babonás emberek, hogy elűzzék Jacket, hasonló lámpást raktak ablakukba vagy a
házuk elé. Ez a szokás elterjedt az Egyesült Államokban is, ahol a tököt használták
világító eszközként, amely a halloweeni hagyomány részévé vált. Hogy a dolog még
félelmetesebb legyen, a kivájt tököt emberi arcra emlékeztetően lyukasztották
ki, melynek résein keresztül szűrődő fény világít.
Modern pogányság
Korunkban sokasodnak az okkult praktikák, előretörőben az új pogányság. Nem
véletlen, hogy a mai boszorkányok és varázslók egyik legfontosabb napja éppen
október 31, a kelta Szamhain-ünnep előestéje. Ezen a napon segítségül hívják a
„halottak istenét" és az elhunytak szellemeit, azaz tulajdonképpen
démonidézést folytatnak.
Hogy mennyire nem ártatlan mókáról van szó, jól érzékeltetik Jörg Kuhn szavai, aki a német Evangéliumi Rádió (Evangeliums-Rundfunk
= ERF) televíziós részlegének szerkesztőjeként egy ilyen témájú adás előkészítésekor
behatóan foglalkozott a halloweennel:
„Nem találtam többé semmi nevetnivalót
benne, amikor megtudtam, hogy nemcsak a
druidák mutattak be annak idején emberáldozatokat, hanem az USA-ban ma is
vannak olyan sátánisták, akik halloweenre gyermekeket rabolnak, és azokat ördögi
rítusok keretében megölik.”
Ezek
fényében vajon ártatlan, bár kissé hátborzongató szórakozás-e a halloween, vagy
pedig az okkultizmus szalonképessé tételének egyik eleme mindez?
Ha mi is csatlakozunk a halloweenezőkhöz, és engedjük, hogy gyermekeink részt
vegyenek az ilyen felvonulásokon, beöltözéseken, azzal „a halottak
istenének", ill. Sátánnak a kultuszát támogatjuk. Ennek pedig fele sem
tréfa. Nem véletlenül óv a Biblia az ilyen praktikáktól, ui. az ezekkel
kacérkodó ember kárt szenved a lelkében. Isten megtérésre hív, és Fiában, Jézus
Krisztusban szabadulást ajándékoz a démoni kötelékektől. Forduljunk hát Hozzá,
az élet
Istenéhez.
A keresztényeknek mindenesetre tisztában kell lenniük a következő tényekkel:
ennek a napnak a szokásai és jelképei a pogányságban és az okkultizmusban
gyökereznek. A Halloween lényegében a boszorkányságnak és az okkultizmus más
válfajainak egyik legnagyobb ünnepévé vált. A Halloween megünneplésében való részvétel
közvetlenül is okkult tevékenységekhez vezethet, avagy ezekre nyitottá teheti
az embert. A legkevesebb, amit a Halloweenről elmondhatunk, hogy megünneplése támogatja
a pogány praktikákat és filozófiát az animizmust (szellemhitet), a sámánizmust
és a druida tanokat.
A Biblia egyértelműen jelzi, hogy az ilyen praktikák az utolsó időkben mérhetetlen
módon elszaporodnak majd (1Tim 4,1 és Jel 9,21). Ami elsőre oly ártatlannak tűnik,
az a valóságban halálosan komoly! Az embert játékos módon csábítják el, hogy
egyre nyitottabbá váljon a
démoni tanok iránt, és szíve Isten felé egyre inkább megkeményedjen.
Az Ige egyértelműen figyelmeztet, hogy a legkisebb mértékben se keveredjünk
bele pogány vagy okkult praktikákba: Ha bemégy arra a földre (!), ne tanuld el
azokat az utálatos dolgokat (Mtörv 18,9) Az Újszövetségben Pál apostol megdicséri
a Thesszalonikaiakat, amiért megtérésük után egyértelműen szakítottak a
bálványimádással (1Tessz 1,9-10).
Feltámadásával Jézus bizonyságát adta annak, hogy legyőzte az ördögöt és a
halált (Zsid 2,14). Nekünk nem kell okkultizmusban, csillagokban vagy
jóslásokban keresnünk segítséget az életben való eligazodáshoz, hiszen Jézus
Krisztusban magát az életet találhattuk meg. Isten igéjéből eligazítást
lelhetünk az élet nehézségei közepette. Az Efezusiak ezért semmisítették meg az
összes varázskönyvüket, miután hitre jutottak (ApCsel 19,18-20).
Nekünk, keresztényeknek mindazonáltal nagy a felelősségünk. Az Úr parancsának
engedelmeskedve hirdetnünk kell az Evangéliumot, az Örömhírt. Szükséges tehát,
hogy figyelmeztessük embertársainkat adott esetben még hívő testvéreinket
is az ördög által felállított
csapdákra. Le kell, hogy rántsuk a maszkot a játékos, ártatlannak tűnő, de nagy
veszélyt hordozó babonákról, népszokásokról. Az Úr adjon ehhez bölcsességet és
erőt mindannyiunknak
